Mennyire biztonságos az Ön hibrid munkahelye?

A Microsoft Surface és az Intel megadja Ön számára azt a biztonságot, amire a hibrid munkához szüksége van.

A vállalati kultúra jelenleg egy átalakuláson megy keresztül, és a trend egyértelműen a hibrid munkahely irányába mutat. Ez azt jelenti, hogy a vállalatoknak olyan eszközöket kell dolgozóik rendelkezésére bocsátaniuk, melyek elősegítik a csapatban való együttműködést. Nem engedhető meg, hogy kiöregedő készülékek ennek gátat szabjanak. Ruházzon be tehát olyan korszerű készülékekbe, melyekkel a mai munkakörnyezetben is rugalmas és hatékony maradhat.

Az Intel®Core™ processzorokkal szerelt Surface készülékek segítenek Önnek cége újradefiniálásában. Segítségükkel emberei bárhonnan hatékonyan dolgozhatnak, az IT csapatok számára pedig egyszerűbb lesz a készülékek rendelkezésre bocsátása és karbantartása. Minden dolgozó elláthatja feladatait, és közben megbízhat a fejlett biztonsági funkciókban - a chiptől kezdve egészen a felhőig.

Ne engedje, hogy régi készülékei gátat szabjanak Önnek.
A Windows 10 PC-k 32%-a

már legalább 4 éves és korlátozzák munkatársait a produktivitás, gyorsaság és biztonság tekintetében.

3,2 - 3,6-szor

több rendszerkiesés és probléma lép fel a szükséges alkalmazások futtatása során.

3,8-szor

több produktivitási idő megy kárba.

3-szor

nagyobb esély egy malware támadásra.

Az Intel® Core™ processzorokkal szerelt Surface Laptop 4 és Pro 7+ segítségével könnyedén megoldhatja ezeket a problémákat. Adjon olyan eszközöket emberei kezébe, melyekkel magabiztosan és biztonságosan dolgozhatnak – akár az irodában, a tárgyalóban vagy az otthonukban.

Kevesebb adminisztráció, több korszerűsítés.

Egy olyan 2 az 1-ben készülék, mint a Surface Pro 7+ használható laptopként, tabletként vagy átalakítható akár egy hordozható stúdióvá, így mindent megoldhat egyetlen készülék segítségével. Mivel a felhasználóknak így nincs több készülékre szükségük, jelentősen lecsökkentheti az eszközmenedzsmentre fordítandó időt, a költségeket és a komplexitást.

A legújabb 11. generációs Intel® CoreTM processzorokkal szerelt Surface készülékek azt a produktivitást, biztonságot és rugalmas adminisztrációt nyújtják, amire Önnek a sikerhez szüksége van.

  • Ezekkel a készülékekkel többek között villámgyorsan indíthat minőségi videókonferenciákat és élvezheti az érintőképernyő előnyeit.
  • A Microsoft 365-öt futtató Surface eszközök által biztosított hatékonyabb együttműködés által akár 2 órát nyerhet naponta.
  • Adatai pedig még az elveszített vagy ellopott eszközökön sem kerülnek veszélybe.
Surface Pro 7+.

Az ultrakönnyű 2 az 1-ben üzleti készülék most gyorsabb, mint valaha, a javított, egész napra elegendő akkumulátor üzemidőnek köszönhetően pedig mindig produktív lehet. Most akár 4G LTE Advanced technológiával is elérhető.

  • Ezzel a készülékkel akár egész nap hatékonyan dolgozhat.
  • A cserélhető SSD meghajtók magas szintű hardveres biztonsági funkciókat biztosítanak.
  • A Dolby-Atmos® hangszórókkal a virtuális meetingek pedig valósággal életre kelnek.
  • Az LTE Advanced funkcióval pedig bárhol kapcsolatban maradhat – nincs szükség többé különféle adapterekre, és élvezheti a teljes a függetlenséget.

TOVÁBB A TERMÉKEKHEZ

Surface Laptop 4.

Intézze feladatait nagyobb multitasking-teljesítménnyel és a korábbinál akár 70%-kal nagyobb sebességgel, mindehhez ráadásul hosszabb akkumulátor üzemidő és elegáns, ultrakarcsú dizájn társul.

  • Dolgozzon úgy ahogy szeretne, és tegye ezt stílusosan.
  • Tökéletes teljesítményt biztosít többfeladatos munkavégzéshez és meetingekhez.
  • Használja ki a jóval hosszabb, akár 19 órás akkumulátor üzemidőt..
  • Az intelligens, testre szabott teljesítmény valamennyi alkalmazás esetében gyorsabb reakcióidőt biztosít.

TOVÁBB A TERMÉKEKHEZ

Ragadja meg a lehetőséget és döntsön Ön cége jövőjéről:

Rugalmasság és teljesítmény a hatékony munkavégzés érdekében.

Végezze munkáját Surface eszközökkel, melyek 11. generációs Intel® Core™ processzorokkal, kiváló minőségű memóriával és tárhellyel, Workstation tartozékokkal és egész napos akkumulátor üzemidővel vannak felvértezve.

Hozza össze csapatait, bárhol is legyenek éppen.

A stúdióminőségű mikrofonok, a Dolby®Audio™, a HD kamerák és az Intel® Clear Video HD technológia elősegítik a zökkenőmentes együttműködést a csapatok között. A 4G LTE funkciónak köszönhetően pedig a munkatársak még gyenge WLAN hálózat esetén is kapcsolatban maradhatnak.

Rendelkezésre bocsátás, eszközmenedzsment és védelem – bárhol.

A Zero-Touch-Deploymentnek (érintés nélküli telepítés), az egyetlen kattintásos eszközmenedzsmentnek, a Microsoft Chip-to-Cloud védelemnek és hardveres támogatású Intel® biztonságnak köszönhetően emberei bárhol biztonságosan dolgozhatnak.

A korszerű végpontvédelemhez korszerű biztonsági megközelítés szükséges.

A chiptől kezdve egészen a felhőig, a Microsoft Surface készülékek az Intel közreműködésével a jelenleg elérhető legbiztonságosabb készülékfunkciókat kínálják. A Microsoft természetesen továbbra is keményen dolgozik újabb innovatív megoldásokon, hogy eleget tudjon tenni az ügyfelek folyamatosan változó igényeinek.

2 óra

időnyereség naponta a jobb együttműködés által, 48 perccel kevesebb megbeszélés naponta a nagyobb hatékonyságnak köszönhetően és 38 perc megtakarítás a továbbfejlesztett együttműködést segítő funkcióknak köszönhetően.

  1. Produktivitás.

Tegye lehetővé emberei számára, hogy koncentráltan dolgozhassanak és együtt tudjanak működni, bárhol is tartózkodjanak éppen.

  • Tökéletesen összehangolt csúcsteljesítmény. 
    A 11. generációs Intel® Core™ processzorokkal szerelt Surface eszközök egy erősebb GPU-t és gyorsabb processzor-támogatott teljesítményt, továbbá több memória- és tárhelyopciót kínálnak.
  • Hagyja, hogy dolgozói maguk válasszák meg a számukra optimális munkamódszert.
    Segítse kreativitásukat digitális szabadkezes- és érintőképernyő-technológiával és biztosítson nagyobb rugalmasságot Intel® Thunderbolt™4 technológiát kínáló perifériás készülékekkel.
  • Spóroljon meg időt és fokozza az együttműködést.
    A közös dokumentum- és vázlatkészítésnek, valamint a Microsoft Whiteboardon történő közös ötletelésnek köszönhetően a dolgozók zökkenőmentesen együtt tudnak működni a távolban és az irodában dolgozó munkatársakkal.

2 óra

időnyereség naponta a jobb együttműködés által

48 perccel

kevesebb megbeszélés naponta a nagyobb hatékonyságnak köszönhetően

38 perc

megtakarítás a továbbfejlesztett együttműködést segítő funkcióknak köszönhetően

  1. Biztonság.

Kevesebb stressz adatai biztonsága miatt a továbbfejlesztett, minden szintre kiterjedő beépített biztonsági funkcióknak köszönhetően.

  • Ne engedjen teret a fizikai manipulációnak és a kártékony szoftvereknek.
    A Surface készülékeken egy Trusted Platform Module (TPM) segítségével gyorsan és egyszerűen titkosíthatja adatait. Az Intel® Total Memory Encryption további védelmet biztosít adatainak a memóriára irányuló fizikai támadásokkal (pl. ún. cold boot támadások) szemben.
  • Biztonságos alkalmazásfuttatás.
    Az Intel® Trusted Execution Technology egy olyan megbízható környezetet teremt, ahol az alkalmazások saját területükön belül, a rendszeren lévő egyéb szoftverektől védve futhatnak.
  • Támadásokkal szembeni védelem firmware szinten.
    Az Intel® Boot Guard megvédi az operációs rendszer előtti környezetet a vírusokkal és kártékony szoftverek általi támadásokkal szemben. Az Intel OS Guard segítségével pedig megakadályozhatja, hogy a bejutott kártékony szoftver kompromittálja az operációs rendszert.

20%-kal

kevesebb biztonsági sérülés

17%-kal

kevesebb kiadás végpontbiztonságra

14%-kal

kevesebb kiadás mobil eszközmenedzsmentre

  1. Eszközkezelés.

  2. Rendelkezésre bocsátás és eszközkezelés kisebb komplexitással. Fordítson kevesebb időt karbantartásra és több időt az értékteremtésre.
  • Intézzen el többet, egyszerűbben.
    Implementáljon olyan új, agilis módszereket a készülékek rendelkezésre bocsátásához és kezeléséhez, melyek hozzájárulnak az IT-hatékonyság növeléséhez és az üzemeltetési- és támogatási költségek csökkentéséhez.
  • Vessen véget a bonyolult IT-nek.
    Vessen véget cégénél az újabb és újabb eszközkezelési koncepciók kidolgozásának azzal, hogy a Windows Autopilot zero touch deployment funkciójával és egységes eszközkezeléssel biztosítja a készülékek közvetlen kiszállítását és azok érintés nélküli konfigurálását.
  • Optimalizálja a rendelkezésre bocsátást.
    A Microsoft 365-tel és Intel® technológiával felvértezett Surface eszközökkel az IT 2,5 órát takaríthat meg minden alkalmazás iránti igény esetében és több mint 25 percet az egyes készülékek konfigurálásánál a Surface, Windows 11 és EMS közti szinergiáknak köszönhetően.

3,7 óra

megtakarítás minden egyes készülék rendelkezésre bocsátásánál

75%-kal

kevesebb hívás a helpdesknél

3,25 óra

megtakarítás készülékenként a frissítések rendelkezésre bocsátásánál

Kérdései vannak, vagy esetleg egy tanácsadási beszélgetést szeretne?

Akkor vegye fel velünk a kapcsolatot.

Kérjük, tekintse meg adatvédelmi nyilatkozatunkat, mely átfogó információkkal szolgál az adatfeldolgozásról és az Önt megillető adatvédelmi jogokról.