Articona Work-Types

ARTICONA – Maximális produktivitás.

A megfelelő kiegészítők a megfelelő emberek számára a megfelelő helyen.

 

Az az idő, amikor egy cég minden dolgozója számára ugyanolyan készülékeket vásárolt, már a múlté. Manapság az egyes osztályok munkastílusa és feladataik annyira eltérőek, hogy azt nem lehet egy egységes megoldással lefedni. És miért lenne ez másképp a kiegészítők esetében?

Az egyik dolgozónak például egy USB-elosztóra van szüksége, hogy csatlakoztatni tudja a külső eszközeit, egy másik egy mobil nyomtatót szeretne üzleti utazásaihoz, a harmadik pedig otthonában szeretne gyorsan és egyszerűen csatlakoztatni egy második monitort. És ki szeretne egy bőröndnyi kiegészítők magával hurcolni „hátha jól jön majd” címszóval?

Ahhoz, hogy áttekintést kapjon a cégénél fellelhető különféle munkastílusokról és követelményekről, ajánlatos a dolgozói állomány kritérium alapú elemzését elvégezni. Az otthonról dolgozó munkatársaknak teljesen mások az igényeik, mint a sokat utazó kollégáiké, míg egy átlagos irodai dolgozó nem tudna sokat kezdeni az IT szakemberek által használt professzionális eszközökkel. Ezért összeállítottunk egy listát négy különböző dolgozótípusról, és hogy kinek milyen eszközökre van szüksége.

Jó eséllyel felismeri majd benne saját embereit is. Ha mégsem, az sem baj. Jól tudjuk, hogy minden cég egyedi, ezért szívesen segítünk Önnek szükségletei felmérésében és javaslatokat teszünk, hogy mely kiegészítőket ajánlanánk Önnek. Lépjen kapcsolatba Bechtle kapcsolattartójával vagy írjon nekünk a contact@articona.eue-mail címre!

Articona Desk-based worker

Irodai dolgozó.

Ideje java részét az irodában tölti. Ritkán dolgozik otthonról.

Tudjon meg többet

Articona Hybrid worker

Hibrid dolgozó.

Körülbelül fele-fele arányban dolgozik az irodában illetve otthonról.

TUDJON MEG TÖBBET

Articona Road warrior

Utcai harcos.

Ideje java részét úton tölti.

TUDJON MEG TÖBBET

Articona Tech wizard

Tech wizard.

Ideje java részét az irodában tölti. Csak néha dolgozik házon kívül.

TUDJON MEG TÖBBET