Az Ön munkahelyén működik egy Emloyee Choice program? Előbbi sok cégnél már a top To-Do-k között szerepel. Kiderült ugyanis, hogy azon dolgozók, akik maguk választhatják meg készülékeiket, produktívabbak, kreatívabbak és elégedettebbek, ráadásul ritkábban váltanak munkahelyet1. Az Ön szervezeténél mi a helyzet?
Az elmúlt 2,5 évben munkastílusunk nagyban megváltozott. A jellemzően irodai munkát egy hibrid munkakörnyezet váltotta fel. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy olyan megfelelő készülékek álljanak rendelkezésünkre, melyek támogatják ezt az új munkamódszert. Ha például egy Ön által kedvelt és ismert készüléket használhat, úgy ösztönösebben fog tudni dolgozni, ami megkönnyíti a belépést a hibrid munka világába.
Egy a Jamf megbízásából elvégzett tanulmány valóban azt mutatta, hogy a dolgozók 68%-a gondolja úgy, hogy produktívabbak, ha egy maguk által választott készülékkel dolgozhatnak. Ráadásul 72%-uk egy Macet választana.
A dolgozók akkor tudják a legtöbbet kihozni magukból, ha olyan termékekkel dolgozhatnak, melyeket ismernek és kedvelnek. Sokan, akik otthon Apple termékeket használnak, elvárják, hogy munkájukhoz is ennek a márkának a termékeit használhassák. Így a Macet használó munkatársaknak kevesebb IT-támogatásra van szükségük, ráadásul produktívabbak. De a nagyobb produktivitás mellett számos egyéb ok van arra, hogy miért éri meg egy cégnek, ha Mac számítógépeket biztosítanak dolgozóik részére.
Ha elő szeretné segíteni a Mac bevezetését cégénél, akkor az alábbiakban talál néhány érvet, melyek segíthetnek abban, hogy feletteseit is meggyőzze ennek hasznáról. Ezek egytől egyig olyan előnyök, melyeket egy vezető egyszerűen nem hagyhat figyelmen kívül.
A Mac cégüknél való bevezetésében természetesen segítséget tudunk nyújtani. Egyszerű és költséghatékony!
A Devices as a Service (DAAS)-kínálatunk keretében a különféle Apple termékeken, kiegészítőkön és megoldásokon túl teljeskörű szolgáltatásokat is tudunk nyújtani. Ide tartozik például a régi Apple hardverek cseréje, az eszközmenedzsment és életciklus-szolgáltatások, az IT-támogatás és a proaktív monitoring. Ránk a teljes folyamat során számíthat.
A DAAS-megoldásunkkal segíthetünk cégének a Mac integrációjában, a meglévő IT-infrastruktúra túlbonyolítása nélkül. Minden szinten támogatjuk a Mac-kel dolgozó (vagy ezt tervező) vállalatokat.
Tudjon meg mindent az Employee Choice előnyeiről.
* kötelező mezők
Kérjük, tekintse meg adatvédelmi nyilatkozatunkat, mely átfogó információkkal szolgál az adatfeldolgozásról és az Önt megillető adatvédelmi jogokról.
A Bechtle Device as a Service része a „Just press play“-megoldásainknak: gyakorlatias megoldások, melyek azonnal kamatoztathatók a mindennapi munka során. Legfőbb célunk, hogy segítsünk ügyfeleinknek abban, hogy arra koncentrálhassanak, amiben igazán jók.
Egy teljeskörű megoldást biztosítunk számukra és segítünk nekik olyan IT-témájú döntések meghozatalában, melyeknek köszönhetően az üzleti szempontjából valóban fontos dolgokra koncentrálhatnak.
A Bechtle Device as a Service része a „Just press play“-megoldásainknak: gyakorlatias megoldások, melyek azonnal kamatoztathatók a mindennapi munka során. Legfőbb célunk, hogy segítsünk ügyfeleinknek abban, hogy arra koncentrálhassanak, amiben igazán jók.
Egy teljeskörű megoldást biztosítunk számukra és segítünk nekik olyan IT-témájú döntések meghozatalában, melyeknek köszönhetően az üzleti szempontjából valóban fontos dolgokra koncentrálhatnak.
Források:
1 Jamf felmérés: A készülékválasztás hatása a dolgozói élményre. (The impact of device choice on the employee experience.)
2 Forrester-féle tanulmány: A Mac teljes gazdasági hatása a vállalatoknál. (The Total Economic Impact of Mac in Enterprise.)