Microsoft Surface Hub 3 –
A modern munka világa állandó változásban van, ezért az üzleti sikerekhez hatékony meetingekre és jól együttműködő munkatársakra van szükség. A Microsoft Surface Hub 3 egyesíti egy digitális interaktív tábla és egy egyszerűen használható videókonferencia-platform előnyeit. Ráadásul intuitív érintési- és tollfunkciókat kínál, melyek elősegítik a dinamikus csapatmunkát az egymástól távol lévő munkatársak között. Adja meg csapatának a lehetőséget, hogy a valós idejű kommunikáció és együttműködés révén még jobb eredményeket érhessenek el.
Egységes Microsoft Teams Rooms élmény.
A Surface Hub 3 is csatlakozik a Microsoft Teams Rooms családhoz. A többfunkciós tábla ugyanis a Teams Rooms on Windows platformot használja. Ez azt jelenti, hogy csapatának az összes tárgyalóhelyiségben ugyanabban az egységes élményben lehet része, függetlenül attól, hogy az adott helyiségben egy elegáns Surface Hub 3 vagy pedig egy hagyományos, konzolalapú Teams Rooms rendszer található. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a Surface Hub 3 mostantól támogatja a Hub vásárlók által régóta kért funkciókat, mint például a folyamatos csevegést, az Első sor elrendezést (ami különösen jól mutat a 85 hüvelykes képernyőn) és még sok minden mást.

A Surface Hub 3 számos új lehetőséget kínál:
Okos elforgatás és portré mód.
Az 50 hüvelykes Microsoft Surface Hubot bármikor elforgathatja álló és fekvő helyzet között, hogy a képernyőt az Ön igényeihez igazítsa, legyen szó természetes táblahasználatról vagy egy személyesebb, szemtől-szemben videóhívásról.
Mobilis és sokoldalú.
Az 50 hüvelykes Surface Hub 3 könnyen mozgatható egy Steelcase Roam állvány használatával. Vagy válasszon a Steelcase és Designed for Surface partnereink különféle állványai és fali rögzítési megoldásai közül. Az APC Charge Mobile Battery segítségével pedig az 50 hüvelykes Surface Hubot az épületen belül gyakorlatilag bárhová magával viheti.
Prémium dizájn:
A Surface Hub 3 kristálytiszta kép- és hangminőségének köszönhetően immerzív meeting-élményben lehet része. A tükröződésmentes bevonattal ellátott, nagy felbontású, 4K PixelSense kijelző bármilyen fényviszonyok között jól láthatóan jeleníti meg a tartalmakat.
Intelligens hang.
Az 50 hüvelykes Microsoft Surface Hub két mikrofontömbbel és két pár hangszóróval rendelkezik. Az intelligens AV-funkció az eszköz tájolásának megfelelően optimalizálja a hangot, így mindig a legjobb sztereó élményt nyújtja akár álló, akár fekvő módban használják a készüléket.
Zökkenőmentes integráció.
Nagyobb tárgyalókban, a Microsoft Teams Rooms on Windows platformnak köszönhetően, a Surface Hub 3 összepárosítható Microsoft Teams Rooms tanúsítvánnyal rendelkező perifériákkal. Nagyobb tárgyalókban, a Microsoft Teams Rooms on Windows platformnak köszönhetően, a Surface Hub 3 összepárosítható Microsoft Teams Rooms tanúsítvánnyal rendelkező perifériákkal.
Hatékonyabb együttműködés.
A Surface Hub 3 támogatja a két Surface Hub vagy Surface Slim tollal való egyidejű jegyzetelést, és 20 pontos többérintéses interakciót biztosít a magával ragadó együttműködés érdekében. A beépített tenyér-elutasításnak köszönhetően pedig írás közben kényelmesen letámaszthatja a kezét a képernyőn.
Okos elforgatás és portré mód.
Az 50 hüvelykes Microsoft Surface Hubot bármikor elforgathatja álló és fekvő helyzet között, hogy a képernyőt az Ön igényeihez igazítsa, legyen szó természetes táblahasználatról vagy egy személyesebb, szemtől-szemben videóhívásról.
Mobilis és sokoldalú.
Az 50 hüvelykes Surface Hub 3 könnyen mozgatható egy Steelcase Roam állvány használatával. Vagy válasszon a Steelcase és Designed for Surface partnereink különféle állványai és fali rögzítési megoldásai közül. Az APC Charge Mobile Battery segítségével pedig az 50 hüvelykes Surface Hubot az épületen belül gyakorlatilag bárhová magával viheti.
Prémium dizájn:
A Surface Hub 3 kristálytiszta kép- és hangminőségének köszönhetően immerzív meeting-élményben lehet része. A tükröződésmentes bevonattal ellátott, nagy felbontású, 4K PixelSense kijelző bármilyen fényviszonyok között jól láthatóan jeleníti meg a tartalmakat.
Intelligens hang.
Az 50 hüvelykes Microsoft Surface Hub két mikrofontömbbel és két pár hangszóróval rendelkezik. Az intelligens AV-funkció az eszköz tájolásának megfelelően optimalizálja a hangot, így mindig a legjobb sztereó élményt nyújtja akár álló, akár fekvő módban használják a készüléket.
Zökkenőmentes integráció.
: Nagyobb tárgyalókban, a Microsoft Teams Rooms on Windows platformnak köszönhetően, a Surface Hub 3 összepárosítható Microsoft Teams Rooms tanúsítvánnyal rendelkező perifériákkal. Legyen szó külső mikrofonokról, hangszórókról, kamerákról vagy más perifériákról. Ez pedig a lehetőségek tárházát nyitja meg a különböző meeting helyiségekben, legyen szó hagyományos tárgyalótermekről vagy akár nagy osztálytermekről.
Optimalizált együttműködés.
A Surface Hub 3 támogatja a két Surface Hub vagy Surface Slim tollal való egyidejű jegyzetelést, és 20 pontos többérintéses interakciót biztosít a magával ragadó együttműködés érdekében. A beépített tenyér-elutasításnak köszönhetően pedig írás közben kényelmesen letámaszthatja a kezét a képernyőn.

MI-támogatású meetingek és brainstormingok
A Surface Hub 3 lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy minden eddiginél jobban kihasználják a mesterséges intelligencia előnyeit a hibrid meetingek és az együttműködés hatékonyságának javítására. A Cloud IntelliFrame** például lehetővé teszi a távoli résztvevők számára, hogy tisztábban lássák a helyiségben ülő Surface Hub felhasználókat egy intelligens videósávon keresztül, amely különálló dobozokba rendezi a résztvevőket és segít megszüntetni a zavaró tényezőket.
A Front Row funkció a mesterséges intelligencia segítségével egységes hátteret varázsol a beszélők mögé, és egyforma méretben jeleníti meg őket.** A Microsoft Copilot MI-támogatású funkcióinak köszönhetően a Surface Hub 3 pedig hamarosan egy teljesen új szintre emelheti a közös ötletelést. A Copilot in Whiteboard elősegíti az új ötletek generálását és azok rendszerezését, így hatékonyabb brainstormingot tesz lehetővé. Kövessen bennünket a további részletekért.
Egyszerűbb IT-menedzsment
A vállalati IT-eszközök kezelése sokszor komoly kihívás elé állítja az IT szakembereket. A Surface Hub 3 a Microsoft Teams felügyeleti központ és az új Microsoft Teams Rooms Pro Management Portal** révén egyszerűbb eszközkezelést biztosít. Ez lehetővé teszi az összes eszköz zökkenőmentes kezelését, megkönnyítve az IT-osztály munkáját és nagyszerű élményt biztosítva a felhasználók számára. A Surface Hub 3 a chiptől a felhőig terjedő integrált biztonsági funkciói kiváló biztonságot nyújtanak mind az alkalmazottak, mind a vállalat számára.
Egyszerű frissítés és támogatás.
A már használatban lévő Surface Hub 2S eszközök frissíthetők a Surface Hub 3 csomaggal, így azok is teljes Surface Hub 3 élményt képesek biztosítani. A jövő évtől a Surface Hub 2S eszközökhöz elérhető lesz egy szoftverfrissítés, mely lehetővé teszi a Microsoft Teams Rooms on Windowsra való migrációt.*
Mindent összevetve, a Surface Hub 3 úttörő funkcióival és a Microsoft Teams Rooms integrációval újradefiniálja a csapatok közötti együttműködést. Ezzel az innovatív eszközzel vállalata egy új szintre léphet a produktivitás és hatékonyság tekintetében.
Rendelje meg most Surface Hub 3 készülékét és készítse fel tárgyalóit a jövő kihívásaira
!
* Azon ügyfelek számára, akik továbbra is a Windows 10 Team Edition rendszert szeretnék használni Surface Hub 2S rendszerükön fontos tudni, hogy az operációs rendszer támogatása 2025. október 14-én megszűnik.